Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyéb cikkek

Télbúcsúztató

Bár a tavasz feltartóztathatatlanul berobbant az életünkbe, néhanapján mégis hidegebbre fordult az időjárás, ezért napközben is be kell még gyújtanom a kandallóba. Amikor ideköltöztünk a főváros peremére, meg kellett tanulnom a hogyanját ennek a fontos tevékenységnek, mert a férfiak ugyebár nincsenek mindig itthon.
Ha nem tudom magam megoldani a tűzcsiholást, akkor akár estig is ülhetek takarókba bugyolálva a lassan kihűlő házban, teával a kezemben (volt ilyen!). Nálunk ugyanis nincs gázfűtés, csak a jó öreg fára számíthatunk a csikorgó napokon.


Az első tennivaló, hogy egy laposabb fadarabbal teljesen le kell kotorni az előző tüzelés után maradt hamut a rostélyról, mert különben az éppen gyulladó tűz nem kap elég levegőt az égéshez, és bosszúból teleokádja füsttel a házat. A rostély az a része a kályhának, ahová a fát pakoljuk.
Ha a rostély már szép tiszta, meg kell pucolni az ajtón az üveget.
A fa égése közben lerakódó korom legjobban tiszta vízzel távolítható el: egy kis darab rongyot benedvesítek, és szép tisztára dörgölöm vele a kályha üvegét. A tisztaság persze csak viszonylagos egy kályhánál, de ha a tűz már ég, senki meg nem mondaná, hogy nem olyan csillogóra lett pucoválva, mint az ablakaink.
Amikor ezzel készen vagyok, kicsit eltakarítok magam körül, mert a hamu és a korom nem olyasféle szerzetek, akik ne tennének szívesen kirándulásokat a birtokuk határain kívül.

A kályhában a rostély alatt van egy edény, amibe a hamu összegyűlik. Amikor begyújtás után már minden forró, akkor is tudni kell levegőt adni a következő adag fa égéséhez, nagy téli hidegekben ugyanis folyamatosan kell rakni a kályhát.
Ezért a rostély az égő tűz alatt is mozgatható oldal irányba, csak egy vastagabb edényfogó kesztyű kell hozzá. A hamut természetesen néha ki kell önteni: mi a bokrok alá szoktuk szórni, mert nagyon jó tápanyagnak mondják.

Most már eljutottunk odáig, hogy a kandalló és környéke szép tiszta, kezdődhet tehát a begyújtás örömteli része. A legnagyobb hibát ezzel kapcsolatban akkor követjük el, ha nem gondolkodunk előre, mert nincsen begyújtás száraz papír és gyújtós nélkül. A téli havazásban, vagy a tavaszi esőzések idején pedig sehonnan nem lehet száraz papírt és gyújtóst keríteni, hacsak előző nap a még lobogó tűz mellé be nem készítettük magunknak, vagy a csontig hatoló kényszerűségben fel nem áldozzuk klasszikus irodalmunk kevésbé becsült darabjait erre a célra. Ilyen hibákat kezdő fafűtők többször is elkövetnek, de higgyétek el, hamar megtanulják a keserű leckét!
A papírt tehát lapokra kell szedni és egyenként galacsinná gyűrni, majd a kandalló tűzterét cirka egyharmadáig kell megtölteni a gombócokkal. Erre jön azután a gyújtós. Gyújtóst, akárcsak az elégetni való farönköket nekünk kell előre felhasogatni. Nálunk többnyire ez a férfiak munkája, de volt már rá példa, hogy nő létemre én álltam neki. Csak egy jó éles balta kérdése az egész, hamar meg lehet tanulni!
Amikor a tüzet éppen csak meggyújtottuk, nagy és egész fahasábot még nem szabad rápakolni. Előbb a gyújtósnak kell majdnem teljesen leégnie, jól megrakni a tüzet csak ezután szabad.

Ahogy a gyufát meggyújtjuk, mindig erőt vesz rajtunk a bizsergető izgalom: vajon most belobban majd a rakás? Erre ugyanis semmilyen garanciánk nem lehet. Ha a papír vagy a gyújtós csak kicsit is nedves volt, andalító meleg helyett csupán fekete füstöt kapunk, ami nem ám a kéményen át száll kifelé, hanem bosszantásunkra vidáman a szobába szökik. Ekkor fürgén kell ajtót, ablakot nyitni, különben minden ruhánkból érezni fogják a később közelünkbe kerülő emberek, hogy valami kevéssé civilizált vidéken élünk.
Ez a legutálatosabb végkifejlet, hiszen a kitárt házban egyre hidegebb van, miközben az édes meleget még nem sikerült életre keltenünk.
A halmot is újra meg kell rakni, hiszen a papír leégett és az éppen csak megpörkölődött gyújtós alá csakis úgy rakhatunk másik galacsinkupacot, ha előbb szépen kiszedegetjük a félig még parázsló, szálkás darabkákat a kályhából. Ez egy nagyon kormos és durcás munka!
De vegyük a legjobb esetet: a papír szépen meggyullad, hatalmas zöldes lánggal ég lobogva, és két perces pompás násztáncához nyomban csatlakozik a megbabonázott gyújtós sárgásan pattogó, lassúkás tüzének mozgása.
Ekkor mi magunk is elbűvölten bámulunk bele ebbe a földöntúli látványba a kályhaüveg előtti kisszéken ülve. Hiszen el nem mehetünk, mert még nem végeztünk a begyújtással: meg kell várnunk a legmegfelelőbb pillanatot, hogy végre igazi fát dobhassunk a lángokba. Ha túl korán tennénk, az minden eddigi fáradtságunkat hiábavalóságra kárhoztatná, mert az újszülött láng könnyen elfojtható. Ha túl későn tennénk, akkor a kemény rönkök számára nem számítana különösebben nehéz feladatnak az aprócska parázs támadásának visszaverése.

Talán már mondanom sem kell, hogy mindez nem végezhető el röpke tíz perc alatt. Ha nincs rá legalább egy félóránk, akkor akár bele se kezdjünk, mert nem éri meg a próbálkozást!

És ezt a munkát nehogy valami nyűgös és nemszeretem feladatnak képzeljétek, amit a gázfűtés feltalálása végre elfeledtetett a civilizált emberiséggel. Semmiképpen sem!
Számunkra ez egy szent szertartás, egy tiszteletadás az erdő zöld fái előtt, melyeknek halála árán mi életben maradhatunk. Pedig én egyáltalán nem vagyok egy természetimádó fetisiszta, csak megbecsülök mindent, ami él. Hiszen amikor naponta megéltem a kegyetlen havas mínuszokban az otthonom paplanszerű melegét (25 fok szokott nálunk lenni ilyenkor is), és az ablakon kinézve bámultam a csillogó fehér takaróval borított erdő eleven szépségét, akkor képtelen voltam nem érezni tiszteletet Isten zöld teremtményei iránt.

Ha eljön a nyár, és a pattogó kályha melegét felváltja a napsütés rekkenő hősége, szinte hiányzik a lelkünknek a begyújtás meghitt cselekvéssorozata, ez a rohanó világunkkal annyira szemben álló, harmóniát és megnyugvást hordozó ősi tevékenység.
Ilyenkor boldogan üdvözöljük a ritkán előbújó esős és szeles időjárást, amitől az embernek ismét teljesen elmegy a kedve kidugni az orrát a házból.
Ekkor kivétel nélkül mindig elhangzik nálunk a várva várt felvetés: "Fáztok? Begyújtsak?".
(A cikket beküldte: Dinocska777)



Tavaszi napfény
Elsuhanok egy utcában a családi házak mellett, és megakad a szemem egy idős nénin..., aki a napfényes udvaron állva, elgondolkodva nézi a megművelt kis kertjét. Nyugalom és báj árad a pillanatnyi képből, amit elraktározok az elmémben, a gondolataimban. »

A kávécserje
A kávét mindenki ismeri, a legtöbben naponta fogyasztjuk is a belőle készült italt. De a kávécserjét, mint dísznövényt, már kevesen ismerik, pedig kevés gonddal tartható szobai dísznövény. A növény eredetileg Afrikából származik, itt a mai napig vadon nő. Európába... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.hobbiesotthon.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) hobbiesotthon.hu | WebMinute Kft.