Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Hobbi- és háziállatok

Öreg kutya menhelyről

Antoine de Saint-Exupéry olyan szépen leírja A kishercegben, hogy az ember felelős azért, akit megszelidített. Nem tudok hűségesebb társat elképzelni a kutyánál, mégis tele vannak az utcák, sokszor a helyésgek közti mezők is kóborkutyákkal. A menhelyek tele vannak, és olyan kevesen választanak onnan kutyát, kevesen látják be, hogy az ivartalanítás a megfelelő megoldás. És hányan választanak kutyát menhelyről? Én azt tettem. Szeretnék ezzel másokat is bátorítani.

Nagyon régóta vágytam kutyára. Tizennyolc éves koromban, rögtön érettségi után elkerültem otthonról Kolozsvárra, egyetemre. Otthon a szüleim kertes házban laknak, általában volt állat az udvarban, kutya, macska leginkább (sokszor süni is).
Mivel Foxi az örök vadászmezőkre költözött, a román szóbeli vizsgám napján egy ismerős elhozta Blökit, aki olyan kicsike volt, hogy belefért egy tenyerünkbe, és éjszakára bevittük a konyhába egy dobozba, mert féltünk, hogy elviszi valami állat éjjel.
Mikor október 1-jén eljöttem egyetemre (Romániában október 1-jén kezdődik az egyetemi oktatás), nagyon sajnáltam, hogy otthon kell hagyjam. Nyolc évnek kellett eltelnie, amíg egy ebet magam mellett tudhattam.

Kolozsváron sok a kóbor kutya és itt is tele van minden menhely. De ahogy a többi erdélyi nagyvárosnak utánanéztem: itt még nagyon is jó a helyzet. Nem kellett sok idő, hogy elhatározzam: az én kutyám menhelyről hozott eb lesz. Költözködések, viták emberekkel, elbizonytalanodások kísérték az egész manővert, míg végül egy két szobás panellakásban lakva elhoztam egy kis termetű kutyát a menhelyről.

Egy önkéntes ajánlotta, mesélte, hogy a férje cégének az udvarán lakott egy ideig (az ott dolgozók közösen tartották el még egy kutyával együtt), amíg néhány "jóindulatú" szomszéd ki nem hívta a sintéreket egy éjjel csendháborítás ürügyén és a kutyát se szó, se beszéd, elvitték. Pár hét keresgetés után (remélték, hogy nem kaptak altatót, mert olyan hírek is keringtek, hogy néha előfordul), végigjárva minden menhelyet, megtalálták a polgármesteri hivatal által fenntartott területen. Aztán jött a hirdetés és egymásra találtunk.

A kutya neve "Lăbuș", aminek a magyar megfelelője Lábacska lenne, de hogy ne kelljen még új nevet is megszokjon, magyarosítva Lábasnak hívjuk (a párom szerint, ha már ezt is megszokta, áttérhetünk a Tálra vagy esetleg Kisfazékra is :)). Az eb nem mai csirke: tíz éves. Amikor elhoztam a menhelyről, a doktornő úgy nézett rám, mint aki E.T.-t látja, mikor mondtam, hogy igen, egy 10 éves kutyát szeretnék elvinni.

A menhelyi körülményekről talán annyit, hogy nem egy luxuslakosztály, de jobb nekik, mint az utcán. Kapnak ennivalót minden nap, nem ipari mennyiségben, de kapnak, kb. 2 négyzetméternyi fedett területe van minden kutyának és a ketrecek kinyúlnak az udvarra, még kb. 4-5 négyzetméteren. Ezek a legkisebb ketrecek, itt általában egy-egy kutya van. Vannak nagyobb területűek, ide több kutyát, akiket esetleg együtt fogtak be, vagy a kiskutyákat tartanak.

Szóval Lábas megkapta a kötelező injekciókat, ivartalanították, féreghajtó gyógyszereket is kapott és indulhattunk haza. Annak az önkéntesnek a férje segített, akinek a cégénél az udvaron volt a kutya (ők nem tudták hazavinni, bármennyire is szerették, már volt egy kutyájuk), egy Transittal segített hazahozni. Szegény kutya úgy félt az úton, hogy elrágta a pórázt, amin a sintérek kivezették, és maga alá csinált...

Kellett kb. két nap, amíg alaposabban megszokta a lakást. Mivel kóbor kutya volt, illetve udvaron lakott, eléggé tartottam tőle, hogy probléma lesz, a két szobás lakásban elférnie. De szerencsére csalódtam. Amúgy is már idős, egész nap csak alszik, reggel és este kiviszem sétálni, kb. 45-50 percnél többet nem nagyon tud, utána belassul. Persze nem ülne le semmi pénzért, hogy pihenjen kicsit, ahhoz ő túl büszke lélek. :) A hámot és a pórázt első próbálkozásra elfogadta, holott sosem volt rajta ilyesmi. Egy enyhe gyomorrontáson is átestünk, amíg rájöttünk, hogy a senior száraz kutyakaja sem neki való. Azóta konzervet és házikosztot kap - na itt már minden rendben van.

Nem kicsit stresszeltem magam azon, hogy vajon hogy lesz minden és mennyire fogjuk megszokni egymást. Aznap, amikor elhoztuk, persze körbeszagolt mindent a lakásba, kapott ennivalót, vizet, pihent kicsit, megint körbeszaglászott. Én a kanapén ültem, és néztem, mit csinál. Ekkor odajött hozzám, leült, felsóhajtott és az ölembe hajtotta a fejét. Azt hiszem ettől a pillanattól már nem aggódtam, hogy mi lesz.

Tegnap későbben értem haza, 9 óra is elmúlt, a párom már megsétáltatta az urat. Leültem a földre kicsit hozzá, miután hazaértem, elnézést kérve, hogy későn értem haza. Megsimiztem, majd egy idő után el akartam menni zuhanyozni. Olyan szomorúan nézett rám, hogy képtelen voltam lelépni. :) Bemászott az ölembe, a karom alá fúrta fejét, felsóhajtott megint, és behunyta a szemét. Hát lehet nem szeretni?

Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy mentsen ki egy kutyát a menhelyesek közül, mert ezzel nem csak egy életet ment meg, de legalább kettőt: a kutya megüresedett helyére másik kóbor kutyát tudnak befogadni. A menhelyről kimentett kutyák, amelyik már felnőtt, tudja, hogy honnan és milyen körülmények közül mentetted meg. Magam is elcsodálkoztam, hogy a kutya hamarabb megszokott bennünket, mint mi a kutyát. Rendkívül hálás és szófogadó. Annyira tud örülni, amikor hazaérek... Nem utolsó sorban sokkal hűségesebb is.

Ez úton szeretném megköszönni minden kedves Hoxázónak, aki tanácsokkal látott el és bátorított, amikor fórumoztam arról, hogy hogyan és mint is kellene rendezzem a dolgokat, hogy minden a legsimábban menjen. Sikerült! Minden a lehető legsimábban alakult!

"Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra..." (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
(A cikket beküldte: imola_virag)



Tengerimalac - a család kedvence
A tengerimalac barátságos, kedves állat. Nem nehéz szeretni. Fontos azonban tudni, hogyan tartsuk és gondozzuk ezt a magával ragadó házikedvencet, hogy boldog és egészséges legyen. Következzen egy rövid leírás a teljesség igénye nélkül. »

Székek és házak
Oly sokat, oly sokszor keressük a boldogságot. Aki nyitott szemmel jár a világban, megtalálja. Nem a csodákban, hanem napjaink apró történéseiben. Tőlünk függ, mit veszünk észre; minek, mennyire tudunk örülni. »




Minden jog fenntartva © 2020, www.hobbiesotthon.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) hobbiesotthon.hu | WebMinute Kft.