Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyéb cikkek

Luca napja

A téli ünnepkör, az adventi időszak egyik jeles napja Luca-nap, amely december 13-ra esik.
A Luca latin eredetű keresztnév, amelynek jelentése: fény, fényesség, virradatkor, hajnalhasadáskor született. Ez a név a Lúcia egyik formája, a latin Lucius férfinév női párja, és a lux (fény) szóból eredeztetik.


A keresztény kultúrában az 5. századtól Luca szentként is tisztelt szűz és vértanú volt, legendája több képzőművészt megihletett. A hívők a szembetegségben szenvedők és vakok, a bűnbánó utcanők és a hegyes szerszámmal dolgozók védőszentjeként tartották számon. Legendája arról mesél, hogy Luca édesanyja megbetegedése után elzarándokolt Szent Ágota sírjához, ahol megjelent neki a szent, és elmondta neki, hogy hitével ő maga is meggyógyíthatja beteg anyját. Luca édesanyja meggyógyult, és a lány kérésére nem adta férjhez a kiszemelt vőlegénynek. Amikor a férfi ráébredt, hogy a rá váró házasság meghiúsul és hozomány nem lesz az övé, bíróság elé hurcolta Lucát, és kényszerítette, hogy mutasson be áldozatot a pogány isteneknek. Erre a lány nem volt hajlandó, ezért prostitúcióra kényszerítették, de a Szentlélek segítségével olyan nehéz lett a teste, hogy nem tudták őt megmozdítani. Ezután a bíróság megkínoztatta, majd halálra ítélte Lucát. A torkába kardot döftek, de ő nem halt meg azonnal, még beszélni tudott a néphez. Csak azután halt meg, hogy megkapta az utolsó kenetet egy keresztény paptól.

Luca alakja a néphagyományban titokzatos volt, és az emberek összefüggésbe hozták a természetfeletti erőkkel, a boszorkányokkal, és azzal a „tudománnyal”, miszerint a Luca-szék elkészítője és használója felismeri a falu boszorkányait. A Luca-széket Luca napján kezdték készíteni, és minden nap dolgoztak rajta, egészen karácsony napjáig. Régi leírások és néhány ránk maradt Luca-szék alapján a néprajzkutatók három-, négy-, hat- és tizenhárom lábú Luca-széket is jellemeznek, ami bármilyen fából készülhetett. Amikor a szék elkészült, akkor az ügyes készítőnek észrevétlenül magával kellett vinnie a karácsonyi éjféli misére, a templomba. A Luca-szék tulajdonosának a templom fő ajtaja mögött rá kellett állnia vagy ülnie a székre, hogy felismerje azokat az asszonyokat, akik boszorkányok voltak. Ezeket az asszonyokat a hiedelem szerint az különböztette meg a többi embertől, hogy az oltárnak háttal álltak, vagy szarvuk, tollas fejdíszük volt.

A boszorkányokat felismerő embernek – a hiedelem szerint – a mise előtt jól fel kellett készülnie a védelemre, hogy a boszorkányok szét ne tépjék a templomból kifele menet. A zsebeit meg kellett tömnie kölessel vagy mákkal, és azt szét kellett szórnia a templom ajtaja előtt. A szétszórt magokat a gonosz boszorkányoknak fel kellett szednie, és amíg ez történt, addig nem bánthatták az őket felismerő falubélit. A hiedelem szerint a boszorkányok madarakká változva gyorsan szedték fel a magokat, és az őket felismerő embernek bizony gyorsan haza kellett futnia. A mise előtt gondoskodnia kellett arról, hogy a kemence legyen befűtve, a konyhaajtóra pedig legyen felrajzolva szentelt krétával a boszorkánynyom, amely nem más, mint egy egyetlen vonással készített pentagram. Ez az ötszög visszatartotta a boszorkányokat, akik így nem juthattak be a konyhába, mert a hiedelem szerint a pentagram védelmet nyújtott a gonosz szellemek ellen. A hazatérő embernek a Luca-széket az égő kemencébe kellett vetnie, és elégetnie, hogy a boszorkányok ne keríthessék a hatalmukba.

A Luca-szék gazdájának más tudás is a birtokába került a szék elkészítésével. Az aranymosással foglalkozó vidékeken a hiedelem szerint a Luca-szék segítségével meg lehetett tudni, hogy hol és hogyan tisztítja magát az arany. A széket karácsony éjjelén ki kellett vinni éjfélkor a keresztútra, rá kellett ülni, és három próbát kellett kiállnia a meggazdagodni vágyónak. Az arany lelőhelyét pedig maga az ördög árulta el az illetőnek, aki cserébe szerződést kötött a gonosszal, hogy a lelke a halála után az ördögé lesz. A bátor próbálkozónak a szerződést az ujjából szivárgó vérrel kellett aláírni, de ha szemfüles volt, akkor vitt magával a keresztútra egy csirkelábat, és annak vérével írta alá a szerződést, hogy kijátssza az ördögöt.

A magyar néphagyományban Luca napjához kapcsolódott a lucázás szokása is. Fiatal férfiak vagy lányok öltöztek be Lucának: fehér lepel volt rajtuk, arcukat fehér csipkekendő borította, és meszelő vagy söprű volt a kezükben. A Lucák némák voltak, azért nem szólaltak meg, hogy a háziak, akiknél sepregettek, adományt kértek, ne ismerjék fel őket. Ezt a szokást Csallóközben még az 1960-70-es években is végezték a lányok. Édesanyám gyermekkorának szokása volt a lucázás Nagylégen. Még ő és a barátnői is beöltöztek Lucának, és december 13-án este meglátogatták a rokonokat, ismerősöket. Fehér lepelben voltak, arcukat eltakarták, a házban némán sepregettek, és néhány szem cukorkát, diót, vagy kevés pénzt kaptak a háziaktól.

A lucázók némasága a titokzatosságból is fakadt, hiszen a néphagyományban a Luca és a Luca-széke szorosan összefonódott a boszorkányokkal, a varázslatokkal és az ördöggel való cimborálás lehetőségével. A lucázás a néphagyományban az adománygyűjtő és megemlékező, dramatikus jellegű szokások közé tartozik a betlehemezés, a karácsonyi mendikálás és az aprószentek-napi korbácsolás mellett.

Az adventi időszakban a falusiak beszorultak a házakba, meséltek, beszélgettek, közösen imádkoztak és énekeltek az ünnepnapokon. A befelé fordulás, az egymásra figyelés, a misztikusnak mondható eseményekre való emlékezés és reagálás alakíthatta ki azokat a szokásokat, amelyek során az emberek meglátogatták egymást, előadtak egy dramatikus játékot, énekeltek, és a háziaktól egy-két apróságot kaptak ajándékba. Ekkor főleg az elesettebbek (a koldusok, a faluban élő cigányzenészek), a szegényebbek és az önálló javakkal nem rendelkező fiatalok, gyerekek elevenítették fel a téli ünnepnapokat alakoskodással, dramatikus játékokkal, miközben egy kis adományhoz is jutottak.

Szerző: Huszár Ágnes
Megjelent partneroldalunk, a Netbarátnő hozzájárulásával.
(A cikket beküldte: netbarátnő)



Egy mesterséges nyelv
Ismered az eszperantó nyelvet? Érdekes világ, óriási mozgalom, rengeteg barát, különös nyelv. Ha van diplomád, de nincs nyelvvizsgád, akkor olvasd el az alábbi néhány sort! Könnyebben, rövid idő alatt megtanulható ÉLŐ NYELV! »

Hontalan Állatok Világnapja
Az internet és a közösségi oldalak világában azt hiszem, mindannyian rengeteg segítségkérő felhívást olvashatunk, melyben olyan állatokért, kutyákért, macskákért emelik fel emberek a hangjukat, akiken túladtak, bántottak, kidobtak. Sokan vannak. Sokkal többen, mint amennyin segíteni tudnak. »





Minden jog fenntartva © 2020, www.hobbiesotthon.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) hobbiesotthon.hu | WebMinute Kft.