Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyéb cikkek

Húsvét van!

Ünnepeljük a feltámadást, a megújulást, az újjászületést – a tavaszt!

A húsvét a keresztény egyházakban Krisztus feltámadásának ünnepe, és egyben a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is. Magyar neve arra utal, hogy régen, a negyven napon át tartó böjt után ekkor ettek először húst az emberek, „húst vettek magukhoz“. A böjt során csak hús nélkül készült ételeket ettek, kivétel volt a hal, amit lehetett fogyasztani.


A húsvét minden évben más-más napra esik, úgynevezett mozgó ünnep. A tavaszi napéjegyenlőség (március 21-e) utáni első holdtöltét követő vasárnapon és hétfőn ünnepeljük. Március 22-e a legkorábbi nap, amikor elkezdődhet a húsvét, a legtávolabbi időpontra eső húsvétvasárnap pedig április 25-e lehet.

A húsvéthoz hozzátartozik a húsvéti nyúl és a piros tojás. Színes tojásokat már jóval időszámításunk előtt is fogyasztottak a tavasz ünnepén. Az egyiptomiak is ajándékoztak egymásnak festett tojásokat. A germánoknál a tojás tavaszi áldozat volt, a korai keresztényeknél pedig a feltámadás jelképe lett. Egy régi hiedelem szerint a húsvéti tojásokkal díszített barkaágak megvédik a házat a rossz szellemektől. A zöldcsütörtökön vagy nagypénteken tojt tojásoknak különleges erőt tulajdonítottak – elhárítják a bajt, és áldást hoznak.

A húsvéti nyúl csak kb. száz éve terjedt el. (A német térségben korábban, ott 1678-ban említik először.) Azelőtt a nyúlon kívül szinte minden állat hozhatta a húsvéti tojást. Hogy miért épp a nyúl lett a „kedvezményezett”? Több magyarázat is van. Talán azért, mert mindig kedves állatnak tartották. Bizáncban a nyúl volt Krisztus szimbóluma, és a germán termékenység-istennő, Ostara szent állata is ez volt.

E tavaszi ünnephez számos hagyomány fűződik. Dunántúlon a locsolás mellett a vesszőzés is szokás volt. Fejér megyében sibának nevezték azt a vesszőből font korbácsot, amellyel a legények megcsapkodták a leányokat, miközben azt mondták: „Keléses ne légy, bolhásos ne légy, esztendőre még frissebb légy!” A lányok erre szalagot kötöttek a sibára, majd borral kínálták a legényeket.

Egykor sok helyütt húsvét keddjén a lányok, asszonyok locsolták meg viszonzásképp a férfiakat. Egyes vidékeken a vesszőzést is viszonozták, a „suprikálás” során a leányok korbácsolták meg a legényeket.

A múlt században még szokásban volt (a magyarországi németek körében) az ún. emmausjárás. Húsvéthétfőn, a nagymise után vagy délután a falu lakói összepakolták a szentelt ételeket, és kivonultak a faluszéli borospincékhez. Az esti lakoma után körültáncolták a pincét, és hajnalig folyt a mulatság.

Húsvéti köszöntő
Gyönyörű a tavasz, mosolyog az élet,
Áldásokat mutat az arany kikelet.
Feltámada Jézus, mondják az írások,
köszöntő hétfőre buzognak források.
Mi is idejöttünk az ifjú kedvünkre,
hogy harmatot öntsünk e szép növendékre,
mert ha meg nem öntjük e szép növendéket,
nem virágzik nekünk jövendőre szépet.


További húsvéti locsolóvers gyűjteményeket találsz a Húsvéti és locsoló versek topikban! Kattints ide!

Finom húsvéti és tojásos receptekért keresd RECEPTTÁRUNKAT!

Szerző: Jády Mónika
Megjelent partneroldalunk, a Netbarátnő hozzájárulásával.


Hitelek
Elsősorban a fiatalok boldogulása miatt írom meg ezt a cikket. Röviden leírom benne, milyen hitellehetőségek vannak a lakásvásárláshoz. Ezekből az esetekből okulni fogunk, illetve jó lendületet adhat mások sikerélménye. »

Harc az életért... Segélykiáltás egy cicától
Hajléktalan cicák segélykiáltása Fázom. Nagyon fázom. De én szerencsés vagyok, mert pár társammal összebújhatok. Melegítjük egymást. Vagy ez nem is szerencse? Hisz’ olyan nagyon sokan vagyunk idekint, a szabad ég alatt, gyötrelmes halálra ítélten. Most jó,... »





Minden jog fenntartva © 2018, www.hobbiesotthon.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) hobbiesotthon.hu | WebMinute Kft.