Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyéb cikkek

Hangoskönyv

A legutóbbi Ünnepi Könyvhét egyik nagy meglepetése a hangos-könyvek utáni kereslet, illetve a vásárlói érdeklődés volt. A Magyar Hangos-könyv Kiadók Egyesülete (MHKE) először jelent meg a vásáron önálló pavilonnal, és az egyesületi tagok teljes választékával. A pavilont szó szerint megrohamozták a vásárlók, négy napig alig lehetett megközelíteni a standot.
A vásárlók előre jegyzetelt listákkal érkeztek, ami azt jelzi, hogy a kereskedelem még mindig nem mérte fel az ilyen típusú kiadványok iránti keresletet.


Néhány éve még hangos tiltakozást váltott ki az irodalomkritikusokból már maga az ötlet is. Most pedig Tarján Tamás, a szakma egyik igazi szaktekintélye mutat be egy könyves rendezvényen néhány kiadót abból a tízből, akik belevágnak ebbe a még ifjúkora ellenére is meglehetősen nagy fába.

Jelenleg körülbelül hatvan lehetőség kínálkozik az „olvasás” új formájának kipróbálására.

Történetesen nem mi olvasunk, henm Lukács Sándor (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek), Udvaros Dorottya (Helen Fielding: Bridget Jones naplója) vagy Haumann Péter (Karinthy Frigyes: Így írtok ti).

Ó, még mindig hallom a betűk szerelmeseinek morgolódását! De nem épp ők azok, akik a leginkább sajnálják, hogy nincs elég idejük, alkalmuk megismerni egy-egy újonnan megjelent, vagy már régóta vágyott könyvet? Nem terveztek soha bonyolult állványt, hogy vasalás közben lehessen olvasni? Nincs egyetlen szétázott könyvük, ami belecsusszant a kádba?
Vagy mi a helyzet a hosszú autóutakkal? Hallgatni a rádió ismétlődő dallamait végig? Akkor már inkább a motorzúgás és a keréksurrogás! A kiadók kazettán is kínálnak jó néhány címet, de az igazán nagyra vágyók mp3 formátumba sűrítve vihetik magukkal a nyaralásra az egész Egri csillagokat vagy az Utas és holdvilágot.

Egyelőre a kiadványok nagy része a szépirodalom kitaposott ösvényén jár, de elkészült már néhány szakkönyv, mint a Terheskönyv kispapáknak (Frank Mungeam) rengeteg humorral és tanulsággaé, valamint az Olaszország útikönyv közel négyórányi anyaga, táj- és városbemutatásokkal és nyelvi elsősegéllyel.

Látható tehát, hogy csupa praktikum a hangoskönyv. Újdonság, s mint ilyen, hát félni szoktunk tőle. Pedig az internet sem pusztította el a könyveket, sem az olvasást. Gutenberg galaxisa nem kerül veszélybe, csak tágul.
(A cikket beküldte: Cecil)



Az édes anyanyelv II.
A szülők szerepe egyértelmű az anyanyelv kapcsán is, de mit lehet várni azoktól, akik iskolázatlanok maradtak? Itt lép be az oktatás felelőssége. Ám a sikerhez olyan tanterv kellene, ami a hangsúlyt az alapvető készségekre: írásra (ezen belül helyesírásra),... »

Árnyék
Történet egy kutyáról. Árnyék a kutya neve, hosszú története van. A sorsunk több ponton összekapcsolódik. Egy éve meglátogattam nagynénémet, és Ő mutatta meg a hat elhagyott kiskutyát (anyukájukat megmérgezték) egy öreg elhagyott telken. »





Minden jog fenntartva © 2018, www.hobbiesotthon.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) hobbiesotthon.hu | WebMinute Kft.