Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Hobbi- és háziállatok

Egymásra találás...

A kutya és az ember barátsága nagyon távolra nyúlik vissza, egy erős ősi kapcsolat.
Nemcsak házőrző, családi kedvenc, de olykor gyermek hiányát pótoló kis élőlény, aki hűségével, önzetlen szeretetével, olykor kiszolgáltatott helyzetbe is kerülhet. Imádattal képes követni gazdáját, órákig képes várni reá a kert kapujában, vagy akár a busz megállóban is. Olykor sírni is képes, nagy barna szemeit reánk szegezve figyel, s velünk sír, ha bánatunk van. Megérzi, ha a gazdi betegen pihen az ágyában, minden szemrebbenését óvó tekintetével követi.

Magam is megtapasztaltam ezeket a csodás tulajdonságokat, mikor élt még a kutyám.
E történetet is, mint egykori gazdi írtam meg, s így talán mélyebben átéreztem e kutya sorsát, mert egykor részese lehettem ennek a csodás összetartozásnak.


Nagyon vártam a hétvégét, mert a megszokott baráti körömmel ismét összejövetelt terveztünk, hogy egy kellemes szombati napot együtt eltölthessünk.
A találkozó színhelye Velence volt, barátunk panziója.
Gyönyörű környezet - igaz a tóra nincs rálátás -, de mégis, a hangulata a találkozónak üdítően jó volt.

Az óriási kertben egy hatalmas medence sok-sok napozó ággyal. A házigazda finomságokkal várta a 18 fős csapatot. Jókat beszélgettünk, fürödtünk és rengeteget nevettünk, pedig szinte csak ásványvíz fogyott és rengeteg apró kockára eldarabold jéghideg dinnye.
A fiúk, azért a sört sem mellőzték.
- Gyönyörű a pázsit - mondtam a házigazdának, s folytattam a faggatózást.
- Tudom, hogy a szomszéd fűje zöldebb, de ez valami trükk... áruld el, mi a titkod.
Feri kamaszos mosollyal nyugtázta elismerő szavaimat, de sajnos, nem lettem okosabb.

Kiléptem én is a papucsomból és élveztem a süppedő pázsit hűs simogatását a talpamon.
Egyre csalogatott a medence, s mivel fürdésre is készültünk, önfeledten vetettem bele magam a hűsítő vízbe. Úszkáltam, az arcomat égette a déli nap, de mégis, valami csodás érzés kerített a hatalmába, ami csak újabb karcsapásokra buzdított. Közben a medence végénél időnként megpihenve hallgattam a távoli beszélgetés hangfoszlányait.

Egyszer csak megpillantottam egy spánielt, aki a fűben a tűző napon hevert. Gondoltam, no ez is olyan napimádó, mint az én zsebi kutyám volt.
Eltelt egy kis idő, s a spániel még mindig ott napozott.
Kezdtem nyugtalankodni, hiszen a nap nagyon erősen tűzött. Abba is hagytam az úszást, és elindultam a heverő kutyus felé. Más kutya felkapta volna a fejét közeledésemre, de ő nem reagált. Rossz előérzetem azt súgta, baj lehet. Szóltam is a háziasszonynak: - Erzsike! Nem kellene megnézni, mert elég régen mozdulatlanul fekszik.
Odaléptünk és elkezdtem a buksiját simogatni. Bágyadtan felemelte fejét, szemében furcsa homály, majd réveteg tekintetét útjára indította, és nagyon nehezen, de felállt. Egyensúlyát vesztve, hol ide, hol oda dőlt. Megrémültem, talán napszúrást kapott? Futottam a csaphoz, hogy a locsoló kannába hűs vizet tegyek, majd hűteni próbáltam, a testét öntöztem, de úgy, hogy az arcába is jusson, próbáltam frissíteni.
Hálás tekintetét reám emelte, de a szemei oly mélységes fájdalmat tükröztek, amit én észre is vettem. Nem volt ez véletlen, hiszen olyan ember vagyok, aki így érez: „A szememmel nézek, a szívemmel látok."
Szegény kutyus megpróbált felállni, de csak dőlt össze-vissza, s valami kényszerítő erő arra ösztönözte, hogy mászkáljon. Megállás nélkül botorkált, s én, mint egy hűséges barát próbáltam terelgetni egy árnyasabb helyre.
Teljesen átéltem a helyzetét, követtem amerre ment, óvtam, hogy alá ne bújjon valamelyik parkoló autó alá. Kiderült, hogy nem is oly régen a hátsó lába úgy sérült meg, hogy aláfeküdt hűsölni az egyik vendég kocsija alá.
Nehezen, de sikerült lefektetnem egy árnyat adó bokor tövébe. Gondoltam, a vizes bunda, az árnyék, majd frissítően hat reá, s a kényeztetést pedig, kezeim simogatása biztosította számára. Lassan az a görcsösen menni akarás elmúlt, és átadta magát a pihenésnek. Időnként megremegett, nem tudtam az okát, de később sok mindenre fény is derült. Ott feküdtem mellette a fűben, simogattam, egy-két kedves nyugtató szóval biztattam, míg végül elaludt. Nagyon megrendített a kutya állapota, mert egy pár éves fájó emléket keltett bennem életre, ugyanis a karjaimban aludt el az én kiskutyám, örökre.

A háziasszony látta, hogy piros a szemem, s bevallom... sírtam. Most aludt a kutyus, de míg fent volt csak nézni tudott, és botorkálni, s az volt az érzésem, hogy nem éli meg a reggelt. Simogatás közben észleltem a hasfalának hatalmas dobbá fúvódását - tele volt daganattal.
A spániel a háziak felnőtt lányáé volt, aki már nagyon sokszor próbálta meggyógyíttatni a kutyát, de az orvos lebeszélte a további műtétekről.

Addig dédelgettem, aggódtam, amíg a háziasszony telefonon haza is rendelte a leányát.
Erzsike - hallottam aggódó szavait - ecsetelte a kutyus állapotát.
Nem telt el egy óra, a kutya felemelte a fejét és figyelt. Érkezett egy autó, minek a hangját már régen ismerte, mihez emlékek fűzték.
Felállt, és lassan elindult a gazdi felé. Apró farkát megrezegtette üdvözlésképpen. Nem telt el fél óra, sokkal jobban volt, már ivott, és ment a medence mellé, mert a gazdi, ott úszkált és időnként egy pár kedves szót szólt a kutyához.
Nagyon meghatott ez a ragaszkodás, s a háziasszony látva az érdeklődésemet megkérdezte:
- Ismered a történetet, hogyan került a lányomhoz? - kérdezte.
- Nem, dehogy, kérlek, meséld el. - kérleltem.
- Hát az úgy volt, hogy vidéki útján volt a lányom egy orvosi rendelőt látogatott, s az országúton haladva megpillantotta a baktató spánielt.
Már közel volt a falu, csak pár száz méter. A lányom egy pillanatra lefékezett, amikor meglátta a magányos kutyát. Félt, hátha a kocsi elé szalad. A kutya ezt a tétovázást észlelte, és szegény talán félre is értette, de a lányom továbbhajtott.
Megérkezett a rendelőbe, talán egy órát is tárgyaltak a helybéli orvossal. Miután befejezték a tárgyalást, sietős léptekkel indult a parkolóban álló autója felé. Hát mit lát? Ott ült a spániel, szorosan a kocsi mellett. A lányom rögtön felismerte, és így szólt hozzá:
- Hogy kerültél ide? Talán futottál utánam...
Kérdésre nem volt válasz, csak a kutya lehorgasztotta fejét és várt, időnként farkát megrezdítette, így adta jelét örömének.
Lányom tanácstalanul állt, hogy most mi legyen? Kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy beszálljon, s végre elinduljon hazafelé, és a kutyát próbálta elküldeni.
- Menj haza, vár a gazdid...
A kutya nem tágított, csak nézett a nagy barna szemeivel, s mintha azt akarta volna mondani, hogy nem vár engem senki. Egy hirtelen lendülettel beugrott a kocsiba, mintha az a hely néki lett volna fenntartva, és boldogan elnyúlt a kocsi padlózatán. Nem volt szíve kitenni a szűrét.
Hazahozta, orvoshoz vitte, és akkor derült ki, hogy daganatokkal van tele a hasa. Valószínű, hogy korábbi gazdája megszabadult tőle, s eldobta magától, mert beteg.

Szerető családba került, az orvosi segítség is biztosítva volt, de már késő, sok próbálkozás után, azt mondta az orvos, jobb lenne elaltatni.
A leány ragaszkodik hozzá, de ő is gazdájához.
Nem sok van neki hátra, de amíg él, szeretetet kap, és nagyon sokat ad.
Mert adni, legyen az bármi, sokkal nagyobb öröm, mint kapni.

A kutyus még pár hétig élt, lábatlankodott a gazdája mellett. Hiába voltak fájdalmai, csak vonszolta nagy hasát, ha gazdi is megmozdult.
Minden délután kifeküdt a kerti útra, s amikor meghallotta az ismerős autó hangot, utolsó erejét is összeszedve felállt, hogy üdvözlő farok csóválgatásával megörvendeztesse gazdáját.

Annyira megrendített a története, hogy megírtam és elküldtem a gazdájának.

Egy rövid üzenetet kaptam: Elment örökre…
(A cikket beküldte: ilike46)



Bánatos lelkek
Gondolom minden állatbarát tapasztalta már, hogy milyen az, amikor kedvence odabújik, dörgölődik, dorombol, örömében nyüszít. De mi van azokkal az árvákkal, akik életük nagy részét kennelekben töltik gazdi nélkül? »

Kacsa-futamtól, a papírmárványozásig
Unokáktól ükszülőkig várja vendégeit június 23-25. között Magyarország legnagyobb családi fesztiválja Tatán. A Víz, Zene, Virág Fesztivál, melynek díszleteit a tatai Öreg tó és középkori vár adja, rengeteg érdekességet, izgalmakat és ritkaságokat kínáló... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.hobbiesotthon.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) hobbiesotthon.hu | WebMinute Kft.