|
Kategória: Ügyeskedjünk! Tojásfestési trükkökA tojás az új élet, a kikelet szimbóluma. A tojásfestés hagyománya már évezredekkel ezelőtti időkre visszavezethető. A perzsák már 3000 évvel ezelőtt a tavasz első napján megajándékozták egymást vörösre festett tojással. Ez a szokás átterjedt Európába, az ókori görögök és rómaiak is festett tojással ünnepelték a tavasz érkeztét, majd a 13. századtól a keresztények is.A tojásfestés menete: Legelőször is mosogatószerrel mossuk meg, majd öblítsük le a tojásokat, ezzel egyrészt eltávolítjuk a tojáshéjon található baktériumokat, másrészt zsírtalanítjuk a felületet. Ezután, ha kifújt tojást szeretnénk készíteni, akkor egy gombostűvel vagy egy zsákvarrótűvel a tojás mindkét végén szúrjunk néhány milliméteres lyukat, majd a lyukba dugjunk bele egy hurkapálcikát vagy egy szívószálat, s ezzel keverjük el a tojásfehérjét és a sárgáját, végül a kisebbik lyukba fújva fújjuk ki a tojást a nagyobb lyukon át egy tálba. Végül alaposan kívül, belül hideg vízzel mossuk ki a tojást és fessük be. Hurkapálcikára fűzve egyenletesen szárad rá a festék. Ha főtt tojásokat szeretnénk festeni, amit a későbbiekben el szeretnénk fogyasztani, akkor az átlagosnál tovább kell főzni őket (a forrástól számítva minimum fél óráig), mégpedig rengeteg só hozzáadásával, hogy ne repedjenek meg. 1 liter vízhez 4 teáskanál sót adjunk! Ha a tojásokat megfőztük, leszűrtük róluk a vizet s kihűltek kezdődhet a festés. Ami történhet tojásfestékkel vagy természetes oldatokkal. Ételfestékkel történő színezéskor egy edényben keverjünk el 1/4 teáskanál ételfestéket, 3/4 csésze forró vizet és 1 evőkanál ecetet, ebbe a színezékbe hagyjuk a tojásokat ázni a kívánt szín eléréséig, majd szárítsuk meg őket. Természetes oldatokkal történő színezés: - Ha sárga színű tojást szeretnénk: 2 dl meleg vízhez adjunk 2 teáskanál kurkumát és 1/2 kanál ecetet, vagy a narancshéj 20 perces főzésével is kaphatunk sárga színt, ebbe az oldatba tegyük bele a tojást, ezekkel az eljárásokkal halványsárga színű tojást kapunk, de ha élénkebb színű sárga tojást szeretnénk, akkor orbáncfű virágából készítsünk oldatot, s abba tegyük bele a tojást. - Ha narancssárga színű tojást szeretnénk: a kutyatej gyökeréből készítsünk főzetet, majd helyezzük bele a tojást. De készíthetünk ilyen színt négy evőkanál paprika és negyed liter víz keverékéből is, ez leginkább a hímes tojások festéséhez jó 20-30 perces főzés után. - Ha rózsaszín színű tojást szeretnénk: a tojást helyezzük lehűlt csipkebogyó teába. - Ha bíbor színű tojást szeretnénk: a tojást áfonyalébe áztassuk. - Ha vörös színű tojást szeretnénk: főzzünk össze nyírfalombot, almakéreggel és szurokfűvel, majd ebbe áztassuk a tojást. - Ha lilásbordó színű tojást szeretnénk: áztassuk céklalébe a tojást. - Ha lila színű tojást szeretnénk: főzzünk lilahagymát fél óráig vízben, szűrjük le, majd a főtt tojást tegyük a forró oldatba. De ha bodzabogyóból készítünk főzetet, majd ebbe helyezzük bele a tojást, akkor is lila lesz. - Ha liláskék, szürkéskék színű tojást szeretnénk: cseresznyefa kérgéből vagy ibolyavirágokból készítsünk oldatot, s ebbe áztassuk a tojást. - Ha kék színű tojást szeretnénk: áztassuk a tojást lehűlt vöröskáposzta levébe, amit előzőleg 30 percig főztünk. - Ha zöld színű tojást szeretnénk: főzzünk spenótot, vagy nyírfalevelet, vagy csalánt 30 percig, szűrjük le, s ha kihűlt, tegyük bele a tojást. - Ha vöröses barna színű tojást szeretnénk: főzzünk vöröshagymát fél óráig vízben, szűrjük le, majd a főtt tojást tegyük a forró oldatba. - Ha sötétbarna színű tojást szeretnénk: főzzünk egy erősre főzött kávét, majd hagyjuk lehűlni, ebbe helyezzük a tojásokat és hagyjuk állni benne. De a fent említett természetes oldatokkal történő színezés mellett ismeretes még a krepp papírral történő tojásfestés is. Ehhez nem kell más, mint krepp papír és ecetes víz (1 l vízhez 1 evőkanál ecet). A krepp papírt beletesszük az ecetes vízbe, ami kioldja a papír színét, majd a krepp papírt eltávolítva belehelyezzük a tojást. Minél tovább hagyjuk a tojásokat a lében annál sötétebb színt kapunk. A tojásfestés, szárítás után tovább dekorálhatjuk még a tojásokat pl. matricával, filctollal stb. De ha ki szeretnénk próbálni kreativitásunkat, íme néhány kreatív tojásfestés főtt tojásokhoz: - hímes tojás: a festett tojásra vékony ecsettel fessünk mintákat, majd lakkozzuk le. - viaszos tojás: festés előtt viasszal rajzoljunk mintákat a tojásra, majd így tegyük a festékbe. Miután megszáradt, töröljük le a viaszt, és így kirajzolódik a ráírt minta. - leveles (berzselt, batikolt) tojás: a leveleket vízzel tapasszuk rá a tojásra, majd szorosan hozzunk rá egy nylonharisnyát, így tegyük bele a tojásfestékbe, a kívánt szín eléréséig hagyjuk benne, majd hideg vízzel öblítsük le, csomagoljuk ki s végül étolajjal fényesítsük. - foltos tojás: a tojásfestékbe tegyünk 2 teáskanál étolajat, így azokon a helyeken, ahol az olaj van, nem fogja be a tojást, foltos lesz. - márványozott tojás: a tojás egész felületét vonjuk be hagymahéjjal, kötözzük át cérnával s forraljuk fel hideg vízben 15 percig vagy öntsünk rá forró vizet. Ha kihűlt, s levesszük róla a cérnát és a hagymaleveleket, márványozott tojást kapunk. - karcolt tojás: a tojást befestjük, ceruzával megrajzoljuk rá a mintát, majd vagy tűvel, vagy szeggel belekarcoljuk a mintát. - pöttyös tojás: a tojást befestjük, majd textilfestékkel kidomborodó pöttyöket nyomunk rájuk. Érdemes ezt a festési technikát úgy alkalmazni, hogy a tojást belehelyezzük egy tartóba, így könnyen tudjuk forgatni. - csíkos tojás: tekerjünk zsinórt, szalagot a tojás köré, vagy tegyük egy krumplis hálóba, szorosan kössük rá, s így fessük. - szalvétás tojás: a tojást befestjük (világos színűre, mert azon jobban érvényesül a szalvéta). Míg a tojás szárad, addig a szalvétából kivágjuk a nekünk tetsző mintát, a szalvéta legfelső rétegét elválasztjuk a többitől (csak a legfelső nyomott rétegre van szükségünk). Amikor a tojás megszáradt szalvétaragasztóval a minta helyére egy pici pöttyöt teszünk, majd ráhelyezzük a mintát s a minta közepétől a szélek felé haladva kisimítjuk a szalvétát. Ez a technika alkalmazható kifújt tojásoknál is. Remélem e rövid cikk elolvasásával kedvet kaptatok a kreativitásotok kipróbálására. Jó munkát és kikapcsolódást, na és kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek! (A cikket beküldte: tinendo) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| |||||||||||||||||||||