Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ






Kategória: Szórakozzunk, utazzunk!

Pálházától Kőkapuig kisvasúttal, majd vissza... valahogy

Ez a cikk májusi kisvasutazásunk története két kisgyerekkel, egy hétköznapon, még a szezon kezdete előtt. Állítólag akkor lepik el a turisták a kisvasutat, amikor hétvége van, vagy véget ér az iskola, belőlük nem sokat láttunk... talán jobb is volt így.

Pálházáról indul Magyarország egyik legrégebbi erdei kisvasútja. Manapság már csak turistákat szállít, de igazából nem e célból épült. 1988-ban azzal a céllal hozták létre a vasútvonalat, hogy a hegyekből a fát majd ezzel szállítják le. Felfelé lovak húzták az üres kocsikat, lefelé pedig gurult az magától, csak fékezni kellett. A lovak nyilván gyalog jöttek vissza, elvégezvén dolgukat.
Ahogy változtak az idők, gőzmozdonyra váltották a lovakat, viszont ez az akkori technika mellett rengeteg erdőtüzet okozott, így néhány év után újra a négylábúak segítségét kérték.
1958-tól szállítanak itt turistákat, jelenleg 9,3 km-en Rostállóig.

Pálháza központjában találhatjuk a vasútállomást, kamerákkal megfigyelt parkolóval a közelben, amiért persze fizetnünk kell. Díja egész napig kitart, sőt, a vasutazás után is fizethetünk, azaz nem kell olyantól tartanunk, hogy arra érünk vissza, hogy megbüntettek.
Ezen a téren egy eléggé dekoratív szökőkutat is találhatunk, melyen két bronzszarvas hátát, lábát, fenekét mossa a mindenhonnan spriccelő víz. A parkoló túloldalán egy játszótér hivogat, mely számunkra kis pihenőt jelenthet, ha gyerekkel vagyunk – számukra pedig szórakozást.

A vonat naponta háromszor jár, kora reggel, dél előtt nem sokkal, és a délután közepén. Májusban, az idény kezdete előtt egy nyitott kocsival járt, de nem is telt az meg teljesen. Állítólag vannak zárt kocsik is, és ha kell, több is. Két ember elég a szárnyvonal üzemeltetéséhez, a mozdonyvezető és a kalauz.

A mozdony hangos, nem a legkorszerűbb típus. A második megálló után elhagyjuk vele a „civilizáció” javát, s onnantól az erdőben folytathatjuk utunk. Hol az aszfaltozott út, hol egy patak keresztezi a sínpályát, ezáltal igazi erdeti hangulatot teremtve lelkünkben. Mindig, mielőtt elérünk egy ilyen kereszteződést, a vonat hangosat füttyent. Kell is ez, hiszen sem sorompót, sem vasúti lámpát nem építettek az erdei utakra. Mielőtt beérkezünk Kőkapu állomásra, egy hatalmas tó mellet, majd egy piciny alagúton kell áthaladnunk. A vonat megy tovább Rostállóig, ebben már nekünk nem volt részünk, Kőkapunál szálltunk le.

Kőkapun egy szállóhelyként üzemelő kastély, egy csodás tó, a szerteszét ágazó kanyargó patak, egy étterem, s a hét vezérről készült szoboregyüttesek fogadnak.

Mi innen gyalog indulunk visszafelé, azt mondják az útikönyvek, hogy 10 kilométert kell megtennünk, azaz másfél óra alatt akár Pálházáig is lejuthatunk. A vonat kb. 20-25 percig jött idáig.

Csakhogy két gyerekkel vagyunk. Egyiket a hátamon vagyok kénytelen vinni – majdnem végigaludja az utat -, a második pedig 5 percenként elfárad. Egy darabig az aszfaltúton megyünk, el a tó mellett, ahol szabadszemmel is jól láthatóan úsznak a part mentén a halcsoportok, majd a patak kanyarog az út mellett, a hangulatra nincs panasz. Sajnos egy teherautó korzózik le-föl, aki a fát hordja le innen, s előle állandóan le kell húzódnunk az út szélére. Egyéb autók is járnak, nem olyan sűrűséggel, mint egy hagyományos országúton, de azért zavarnak bennünket az önfeledt közlekedésben.
Egy forrásra bukkanunk, megállunk pihenni. Fiam a kavicsdobálás nagymestere, valahogy elmélyült örömet lel abban, hogy a partmenti kövek a patakba kerüljenek. Innen épp ezért nehéz továbbindulnunk - az ember csak ilyenkor jön rá, hogy mennyire sok kavics található az erdő mélyén.
Mivel tudjuk a menetrendből, hogy az erdei vonat még egy órán keresztül nem jár, utunkat a sinek mentén folytatjuk. Mégsem lehetünk teljesen nyugodtak, ki tudja, hogy nem iktat-e be az a mozdonyvezető egy extra utat. Gondunk csak ott támad, amikor a patak keresztezi a sineket. A fémpalló, amin átkelhetünk van, hogy elég keskeny, a híd pedig magasan van. Végül látjuk a vonatot a másik irányba menni, ami némi erőt ad a folytatáshoz. Hamarosan jön visszafelé is, és mi még nagyon messze vagyunk az állomástól.

Végül mind a négyen megérkezünk Kemencepatakra, ami a Kőkapu előtti megálló volt. Két és fél órába tellett, kb. 2-2,5 kilométert tettünk meg az állítólag másfél órás útból. Itt újra vonatra szállunk, a mai utolsóra, gyerekmentes pároknak viszont javaslom az út gyalog folytatását lefelé.

Az autónk megvan, még jégkrémet is árulnak az állomás közelében, s a játszótéren más gyerekek is játszanak. Csodás levezetése a hosszas túrának...

Kisvasúttal PálházárólKisvasúttal Pálházáról
Kisvasúttal PálházárólKisvasúttal Pálházáról
Kisvasúttal PálházárólKisvasúttal Pálházáról



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Olasz bárok, amik valójában kávéházak
Az olasz bár a mi kávézónk és kocsmánk egyben, de csak mint találkozóhely és nem az alkoholizálás helye. Különben részeg embert nem látni az utcákon, az olaszok csak evés közben isznak, akkor is főleg bort, de tudják hol a határ. »

Ikonok
Ez a cikkem híres nőket mutat be, és azt, hogy mire van szükség ahhoz hogy valaki igazi stílusikonná váljon. Úgy gondolom, hogy minden igazi nőnek szüksége van önmaga megtalálásához egy kis tudásra, történelemre. »



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a hobbiesotthon.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.hobbiesotthon.hu/rss




Minden jog fenntartva © 2017, www.hobbiesotthon.hu | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) hobbiesotthon.hu | WebMinute Kft.