Kategória: Ügyeskedjünk!

Locsolóversek húsvétra

Talán néhány úriember hasznosnak fogja találni ezt a kis gyűjteményt. Húsvét közeledtével érdemes áttanulmányozni és memorizálni, hogy a locsolkodás idején a frappáns rímekkel is meg tudjanak minket, nőket lepni. El ne hervadjunk! :)

Zöld erdõben jártam,
Két õzikét láttam.
Az egyik kacsintott,
Ide a forintot!

Én még kicsi vagyok,
Verset nem tudok.
Majd jönnek a nagyok,
Mondanak azok.

Ajtó mellett állok,
Piros tojást várok.
Ha nem adják párjával,
Elszökök a lányával!

Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak,
Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom,
Locsolásért csók jár, három!



Zöld a moha, zöld a páfrány,
Megöntözlek házisárkány!
Húsvét van, odakinn mosolyog az ég is,
Adjanak egy ezrest, mosolygok majd én is!
Egy tök, két tök, nem tökölök, öntök.

Józsi vagyok, szép és laza,
Locsoljak vagy menjek haza?

Falu végén templom,
Locsoljak-e ? Nemtom.

Felnézek az égre,
a versemnek vége.

Sivatagban él a teve,
locsolkodni jöttem, he-he.


Húsvét reggelén azon jár az eszem,
Hogy locsoló puskám a kezembe vegyem.
Mert várnak a lányok, szép piros tojással,
Egy-két pohár borral és finom pánkóval.*
A legszebbik kislányt jobban megöntözöm,
És a pirostojást szépen megköszönöm.
És ezzel azt mondom, boldog ünnepeket,
Boldog húsvétot e ház népének.




Eljött a szép húsvét reggele,
Feltámasásunk édes ünnepe.
Ünneplo ruhákba öltöztek a fák,
Pattognak a rügyek, s virít a virág.
A harang zúgása hirdet ünnepet,
Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.
Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,
Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.
Az illatos rózsavíztöl megnõnek a lányok,
Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.

E szép házba nyitottam,
Nefelejcset találtam,
Nem hagyhatom hervadni,
Meg szabad-e locsolni?


Örömmel és büszkén keltem fel ma reggel,
Hogy meglocsoljalak téged sok-sok szeretettel.
Sok házat bejártam, sok virágot láttam,
De ilyet, mint te vagy, sehol sem találtam

Van nálam egy kis pacsuli
Leloccsintom magát
Ha egy kicsi mázlija van
Szereti a szagát

Nálam is van szagos kölni
Ha rádöntöm, meg fogsz ölni?

Nem vagyok én nyuszi,
Kell nekem a puszi!
Gombold ki a blúzocskádat,
Hadd locsolom dombocskádat!




Kis falumba minden házba nyílnak szép virágok:
Muskátlik, gyöngyvirágok s piros tulipánok.
Ici-pici locsolómmal mindegyiket megöntözöm,
S hogyga érte tojást kapok, igen szépen megköszönöm.

Húsvétra van egy kívánságom,
legyen rúzsos a tojásom.
Szabad e locsolni???

Józsi vagyok szép és laza
locsoljak vagy menjek haza?

Van nekem egy kölnis üvegem,
Dugó nincsen benne,
Hogyha én azt elõvenném,
Nagy röhögés lenne!

Ha egy tál rizst szétosztok,
Az jól el lesz osztva
Meglocsollak, mert a kölnim
Krasznaja Moszkva.
(A cikket beküldte: babszemkirálykisasszony)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Régiből újat: Kendercérnával bevont tárgyak
Bármilyen megunt, elrepedt régi tárgyat bevonhatunk kendercérnával. Aztán tetszés szerint, alkalomnak megfelelően díszíthetjük. Én az ősszel nagyon vagány kompozíciót készítettem. Zsákvászonból asztalterítőt, elrepedt tányérból, pohárból, tejfölös dobozból,... »

A pucucsigák
Elhagytam a gyönyörű házamat, s bolyongok az utca nyírkos fái alatt. Fájdalmam már egyre nagyobb! Vajon merre lehetnek a nagyok? Elmentek mielőtt fekete lett az ég, s az esőcseppek mosták a fák levelét. Búsan, egyedül maradtam, begubóztam formás kis... »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a hobbiesotthon.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.hobbiesotthon.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.hobbiesotthon.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) hobbiesotthon.hu