Kategória: Egyéb cikkek

Húsvéti emlékeim

Kisgyerekkoromban még elhittem, hogy a nyuszika hozza a tojásokat. A locsolóktól viszont nagyon féltem. Mindig elbújtam, így csak a tesómat locsolták meg. Édesanyám mindig mondta, hogy el fogok hervadni, de reménykedtem, nem így lesz.

Kisgyerekkoromban még elhittem, hogy a nyuszika hozza a tojásokat. A locsolóktól viszont nagyon féltem. Mindig elbújtam, így csak a tesómat locsolták meg. Édesanyám mindig mondta, hogy el fogok hervadni, de reménykedtem, nem így lesz.

Egy szép húsvéti reggelen már türelmetlenül szaladgáltam a kertben, hogy találok-e már nyuszitojást. (Édesanyám még az állatok etetésével volt elfoglalva, nem ért ő olyan korán rá arra, hogy megfesse és fészekbe tegye a nekem szánt tojásokat.) Édesapám hallgatta egy darabig a nyafogásomat, türelemre intett, még arra is felhívta a figyelmemet, elég jól viselkedtem-e, mert a nyuszi csak jó gyerekeknek hoz ajándékot. Erre kicsit elszontyolodtam, mert úgy éreztem, nem viselkedtem eléggé jól. Egyszer csak Édesapám kiabál: - Kislányom! A nyuszi most ugrott át a kerítésen! - No, rohantam ki és még "láttam" a nyulat! Nagy, szürke nyúl volt. Még ma is a szemem előtt látom, holott felnőttkét már tudom, hogy csak az érzékeim játszottak velem. De annyira vágytam akkor a nyuszitojásra, mint talán azóta még soha. Gyermekeimnek sokszor elmeséltem, de ők már modern nevelést kaptak, így csak diszkréten mosolyogtak "esetemen".
(A cikket beküldte: sztg55)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Hintőpor praktikák II. rész
A hintőpor praktikákról már írtam egy cikket. Most még szedtem egy csokorra valót össze, aminek még nagy hasznát vehetitek a háztartásban. A drága vegyszerek helyett, használjunk környezetbarát anyagokat, mint például a hintőport! »

Az ezerarcú London - II. rész
Hogy mire elég másfél nap a világ egyik legizgalmasabb és legnagyobb fővárosában? Szinte semmire! Mert hiába a tengernyi pozitív vagy negatív élmény, amikor indulni kell csak az üresség marad. Még haza sem értem, azt kívántam, bárcsak újra ott lehetnék! »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a hobbiesotthon.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.hobbiesotthon.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.hobbiesotthon.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) hobbiesotthon.hu