|
Kategória: Hobbi- és háziállatok Cicus történeteMostanában ritkábban látogatok kedvenc honlapomra, de ma szerencsére "feltévedtem", és az egyik favoritom, Ricardo cikkére rákattintva ért a döbbenet: saját imádott cicám nézett velem farkasszemet. Nagyon meghatódtam: ezek szerint más szerint is szép, mert szerintem ő a leggyönyörűbb a világon. De hát az elfogult "szülő"...Sosem jártam azon az útvonalon, azon a hajnalon azonban valamiféle erő mégis arra irányított. Ahogy egy étterem előtt kerekeztem el, hirtelen egy aprócska fekete "halmocskára" lettem figyelmes. Közel érve kiderült, hogy kicsiny élőlényről van szó, hogy miféléről, az még homályba borult egészen addig, míg mellette le nem fékeztem. Letámasztottam a biciklit, és közelebb óvakodtam a kis nyifogó, izgő-mozgó kupachoz, amelyről közelebbi szemrevételezés után kiderült: kismacska az istenadta, aki valami ismeretlen okból és módból kifolyóan valahogy a néptelen belvároson átvezető út közepén kötött ki. A pici jószág szeme még nem volt nyitva, vakságának "köszönhetően" tanácstalanul vonszolta magát összevissza. Az életét csak annak köszönhette, hogy annyira korán volt még, hogy nem járt arra autó. Felszedtem, a fél tenyeremben elfért, ám már látszott, hogy gyönyörű mintázata van, nem csoda, hogy egyből beleszerettem... Egy övtáska volt a derekamon, abba pakoltam jobb híján őkelmét - biztosan nem volt kényelmes, de a városon még át kellett bicajoznom, és így láttam biztonságosnak -, majd körülnéztem, nem látok-e anyamacskát vagy további testvéreket, de hiába, egyedül volt. Akkoriban édesanyám kórházban volt, a lakás üres, mert nekem dolgozni kellett járnom. Soha életemben nem lévén dolgom ennyire kicsi állattal, jóformán fogalmam sem volt arról, hogy an fogom a kis lelencet életben tartani, felnevelni. Délután fájó szívvel kellett otthagynom, mert a munkahely nem várt. Végig azon járt a fejem bent, mi fogad otthon... Rettegtem. De az égieknek hála, egy élő kiscica fogadott, aki boldogan nyaldosta az ujjamról a tejet. Eddig rendben is volt, ám másnap kiderült, baj van: ami bemegy, annak ki is kellene, őkelme viszont nem ürített. Harmadnap sem. És akkor tudtam meg egy újabb titkot: az újszülött kismacskáknak édesanyjuk a végbélnyílásukat nyalogatva váltja ki az ürítési ingert eleinte. Néhány perces, olajos vattával való simogatás után nagy boldogság ért: cicus túlesett az első kakkantáson: immár biztos lehettem abban, hogy innentől menni fog önállóan is. Néhány nap múlva kinyílt a szeme, és láthatóvá vált gyönyörű, akkor még kék szeme. Hihetetlen talán de az első útja a homokos dobozhoz vezetett... Attól fogva a nyomomban járt, ha otthon voltam, ebből adódott néha baleset is. A legriasztóbb az volt, mikor néhány naposan odasettenkedett a hűtőajtóhoz, és én vigyázatlanul odacsuktam a parányi, kíváncsi cicafejet... Szerencse, hogy nem vagyok az az ajtócsapkodó típus, így ezt is megúszta szerencsésen. Egy évesen ivartalanítva lett, és a kalandokból később sem volt hiány. Cicus, akit Találtkának hívnak hivatalosan - by anyu - én ezerféle néven nevezek naponta, és aki a szívem egyik csücske, immár 10 éves. Sokszor tíz évet szeretnék még vele együtt tölteni, mert őnélküle már nem leszek ugyanaz az ember. Megszenvedtünk egymásért, de az ég egymásnak rendelt minket. (A cikket beküldte: AlieNeetah) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| |||||||||||||||||||||