|
Kategória: Szórakozzunk, utazzunk! Balatonfüred, egy hét a Paradicsomban :)Balatonfüred talán legmesébeillőbb része a híres Tagore sétány. Nyáron volt szerencsém a párommal egy gyönyörű hetet ott tölteni, és végig menni eme természeti csodán. Valami fantasztikus élmény, ebbe szeretnélek benneteket kicsit elkalauzolni.A város nevezetességei közé tartozik a Tagore-sétány, amit két oldalon az úton gyönyörű fák öveznek, ezzel egy romantikus hangulatot adva az egész sétánynak. Nem tudom, ki mennyire ismeri sétány mondáját, hogy miért épp az lett a neve, ami. Füred egyik legismertebb épülete, a híres Állami Szívkórház, ami nagyon sok beteg embernek adta már vissza az egészségét, köztük a híres Nobel díjas hindu költő, Rabindranath Tagore (1926-ban járt itt), akiről sétányt neveztek el a tó partján. Felépülését követően, hálája jeléül hársfát ültetett a gyógy-parkban. Tettét a régi indiai legenda motiválta, miszerint ha a fa gyökeret ver, ültetője sokáig élni fog, hogy láthassa megújuló hajtásait. "Ha nem vagyok többé a földön, ó fám, susogtasd tavasszal megújuló leveleidet az erre vándorlók felett: a költő szeretett, míg élt." - írta. Valóban, Tagore a fa ültetése után még 14 évet élt. A költő emlékfája és szobra körül liget alakult ki az elmúlt évtizedekben. Amikor párommal először elindultunk felfedezni Füredet, nem hittük, hogy ilyen mesébe illő helyre érkezünk. A sétányon leülve a lemenő nap fényében hallgattuk a Balaton csobogását, és az előttünk nem messze álló utca zenész házaspárt, akik Vivaldit játszottak. Kicsit olyan volt, mintha az idő összemosódott volna, és mi csak szálltunk vele együtt. Mi a Hotel Lidóban voltunk, ami az egyik legjobb hotel, amikben eddig volt szerencsém megfordulni. Az ott dolgozók tényleg örömmel fogadtak minket, és bizony-bizony elmorzsoltunk egy-egy könnycseppet, amikor el kellett indulni hazafelé. Egy hét nyugalom, és boldogság, a számomra földi paradicsomban. Kívánni sem kívánhattam volna jobbat. Aki teheti, életében legalább egyszer menjen el, és nézzen szét! (A cikket beküldte: Ciniest) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| |||||||||||||||||||||