Kategória: Szórakozzunk, utazzunk!

A füzérradványi kastély

A füzérradványi Károlyi-kastélyról az első írásos nyom 1670-ből származik, de konkrétumot nem tudni, mikor épült. Az évszázadok alatt persze voltak átépítések, egy ideig szállóként is üzemelt, a restauráció pedig még ma is folyik a kastély egyes szárnyaiban.

Borsod-Abaúj Zemplén megyében, nem messze a szlovák határtól járunk...

Füzérradványt egy hangulatos úton keresztül közelíthetjük meg, ha a 37-es útról érkezünk. A két oldalt fákkal kirakott hosszú egyenes út olyan, mintha egyenesen belehajtanánk a természetbe. A településre érvén az út a kastélykert kerítése mentén folytatódik, s már innen látszik, annak hatalmas kiterjedése, illetve a sok zöld, ami odabent vár ránk. Ha behajtottunk a főkapun, leparkolhatunk rögvest. Feliratban ajánlják számunkra, hogy ne álljunk fa alá, mert ha szél fúj, törhetnek ágak. Az autó épsége mindenek előtt - mondanánk máskor, - de a nagy melegben inkább az árnyékos helyet részesítjük előnyben.

Már belépéskor látszik, hogy a kastélykert – ahogy az útikönyvekben is áll, - végeláthatatlan. Összességében 140 hektárról beszélünk, amiből jelenleg 15 bejárható. Sőt, a sűrűn nőtt fák miatt a kastélyt magát sem látjuk a kapuból, ezért találomra elindulunk egy irányba, amerre lépcső vezet. Jól választottunk, hamarosan megjelennek előttünk a kastély sárgára festett falai, illetve megcsodálhatjuk az előkertet is – itt nincs annyi fa, így messzebbre ellátni, élvezetes a panoráma. Az épület bejárata viszont nem itt van, még kell egyet kerülnünk.

Egy kedves idegenvezetőre bízzuk magunkat, aki a kisgyerekeket kézen fogva elindul a kastély belsejébe, kinyitja az ajtót kulcsával, s beléphetünk az első megtekinthető terembe a kilencből. Itt fényképezni nem lehet. Vadásztrófeák, korabeli és restaurált bútorok fogadnak minket odabent, tulajdonképpen pont az, amit egy kastélymúzeumtól várhatunk.

Kicsit rövid volt a túravezetés odabent, toldjuk hát meg néhány lépéssel, járjunk egyet a kastélykertben. Mielőtt azonban ezt megtennénk, látunk egy emlékérme-nyomó automatát, amilyet kisfiunk mindig is ki akart próbálni. Hm, nem is olyan rossz ötlet, ha lesz minden kirándulásunkról egy 5 forintosból átalakított érméje (+ 200 forint, hogy működjön a fránya gép). A füzérradványi kastély képét választjuk. Ezután körülnézünk a hűtőmágnes fronton, hogy apuka és anyuka is kapjon valamit, de itt nem túl nagy a választék.

A kastély kertjében nem szándékozunk eltévedni, ezért nem az ellenkező irányba indulunk, hanem csak kisebb kerülővel a parkoló felé. Átvágunk a frissen nyírt füvön, egy kis patak feletti hídon (fiamnak muszáj valamit beledobnia), majd megállunk egy kb. 150-200 éves platánfa alatt, de egyikünk se bírja átölelni törzsét. Madarak csicseregnek hangulat gyanánt, mi pedig egy kis faasztalnál megtízóraizunk. Egyetlen embert látunk csak – korán van még, - ő a kertész, van dolga, kistraktorral jár.

Aztán indulunk tovább, mert a kastély csak előétel volt, a főfogás a füzéri vár lesz, innen 10 kilométerre.

A füzérradványi kastélyA füzérradványi kastély
A füzérradványi kastélyA füzérradványi kastély
A füzérradványi kastélyA füzérradványi kastély
A füzérradványi kastélyA füzérradványi kastély



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Nyaraljunk?
Hát persze! Hangzik szinte rögtön, minden nő szájából a válasz. Álmainkban/gondolatainkban pedig már valahol a fehér homokos tengerparton fekszünk, vagy a parti bárban isszuk a koktélt. Egyre többeknek azonban ez csak álom marad... Akinek azonban mégsem,... »

Tengerimalac - a család kedvence
A tengerimalac barátságos, kedves állat. Nem nehéz szeretni. Fontos azonban tudni, hogyan tartsuk és gondozzuk ezt a magával ragadó házikedvencet, hogy boldog és egészséges legyen. Következzen egy rövid leírás a teljesség igénye nélkül. »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a hobbiesotthon.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.hobbiesotthon.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.hobbiesotthon.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) hobbiesotthon.hu